LOVAS VILÁGUNK KRÓNIKÁJA
Ez az oldal és az innen nyíló felületek, a sajtóban és az elektronikus médiában megjelent írásokból, hang- és képanyagokból válogat. Érdekes és a korra jellemző anyagokat tallózunk: kiemelve egy-egy cikket vagy idekapcsolva (linkelve) az eredeti médiát. Aztán időnként rendezzük és értékeljük az anyagot, egyfajta tanulmányt készítünk a forrásokból. Azt reméljük, hogy a lovas életről szóló mindennapi krónikákból - riportokból, eseményekből, publicisztikákból stb. - jól körvonalazható folyamatok és tendenciák mutatkoznak, hiteles képet rajzolva a lovas világról, annak rezdüléseiről és kisebb-nagyobb változásairól.
A LÓDOBOGÁS NYOMÁBAN JÁRUNK
Szenzációs videó készült a győri trükklovasról. A 19 éves Vargyas Viktor leginkább kaszkadőrködéssel szeretne foglalkozni... Bővebben + video >>>
2013 végén tizenhetedik alkalommal tartottak lovasáldást Dunaalmáson egy középkori hagyomány felélesztése nyomán. Az ünnepi szokás létrehozása Szent László király nevéhez fűződik, annak felelevenítése a helyi lovarda vezetőjének, Juhász Istvánnak az érdeme >>>
Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át nemrégiben Kappel Edit lókiképző és lovasedző, aki rendszeresen látható Szilvásváradon >>>>>
Az egykori ménesbirtokot éppen azért helyezték éppen ide alapítói, mert ideális hely a lovak tartására. Ez Szépalmán a grófi örökség, amit megbecsülnek mostanság... >>>
Horváth László, a nemzeti lovasstratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott a Lánchíd Rádióban kifejtette: minden intézkedésnek csak akkor van értelme, ha használatban is vannak a lovak. További részletek és a link, ahol meghallgathatja Marton Adrienn interjúját >>>
– Átlóváltás! – adja ki az ukázt Kiss János, vagy ahogy a gyertyános-völgyi lovas táborban a gyerekek szólítják: Jancsi. S a nyeregben ülők máris váltanak >>>
Összefogásban fejlesztik tovább a Dél-Dunántúlon a térségia lovasturizmust az ágazatban érdekelt állattartók, szolgáltatók. >>>
Kitiltaná a lovakat és kocsisokat New Yorkból a polgármester, hogy véget vessen a kocsis lovak kínzásának. Akkor csak filmekből emlékezhetünk a lovas New Yorkra >>>
Tallózás a médiában
Terápiás lovat adományozott a Hódmezővásárhelyi Rotary Club az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola számára. Az átadót június 30-án, pénteken tartották aDél-Alföldi Lovasudvarban >>>
A lókupeckedés igazi tudomány, bár művelői és az adás-vételt képező állatok egyre fogynak >>>
Meghálálta gazdáinak a gondoskodást egy 30 éves, a vágóhídtól megkímélt ló, s megmentette a gyerekeket egy vaddisznótól >>>
Heteken át járták az országot, hogy feltérképezzék a lóháton is bejárható útvonalakat >>>
Szeregnyi György és testvére János, ápolva a családi hagyományokat tovább őrzi a lovas hagyományokat >>>
Honfoglaló lovas tábornak adott otthont augusztus első hetében Görömböly Művelődési Háza és zárásként egy különleges tárlatot nyitottak meg >>>
Tizenegy ló tartja rettegésben egy Somogy megyei település kerttulajdonosait. Gazdájuk szabadon tartja az állatokat, ezér a fűnél izgalmasabb élelemre vágyó lovak éjszakánként nyargalnak és feldúlják a kerteket. A falu tehetetlen >>>
Több tucat bűnjel legelészik békésen az őrbottyáni tanyán. Az egykor zörgő csontú lovakat Rédei Attila és csapata mentette ki sanyargatóik karmai közül >>>>>
A szülőknek nem kerülne pénzébe, ha testnevelésórán lovagolnának is a gyerekek, de egyelőre nem tudni, mely lovardákkal kötnek megállapodást az iskolák >>>
Mindig a legjobbakról a bajnokokról szól a kiemelt híradás. Pedig sok a bemutatásra érdemes versenytárs, sok a kiváló lovas versenyző. Például évről évre jobban szereplnek a versenyeken a csámpai western lovasok >>>
2014 tavaszán tehetik le az új szilvásváradi lovas komplexum alapkövét >>>>>
A ló hátán nyerte vissza egészségét a lebénult sportoló... Bujdodó Stefi Szófok-Törekiben lovagoltat sérülteket >>>
Nyáron összesen 110 gyerek volt az őcsényi Rózsa lovas tanya táboraiban >>>
A ló alázatra tanít és tiszteletre nevel – vallja Farkas Márta tanárnő, a félegyházi a lovas tábor főszervezője >>>
Alapítványi támogatással daganatos gyerekeknek próbál segíteni Andrássy Izabella lovaskultúra-oktató >>>
Lovon innen és túl
Világszínvonlú kocsik Leiter Henrik családi manufaktúrájából
A brit királynő 91 évesen is lovagol!
Pónik miatt tiltakoznak az állatvédők
„Mindig felmerül, hogy miért ingyen csináljuk ezt"
Ló-AIDS: Veszélyben a lovaink?
Lovas rendőrök: nehéz lefutni őket
Lóháton vágtak neki a hosszú útnak
Szomszédolás Bécsben: ingyenes lónézegetés
Lovak és lovasok a kis betegekért
Felelős állattartás: Mi van a tombolán nyert lovakkal?
Megváltoznak a lovas szolgáltatás feltételei
Állatvédők mentették meg a lovak életét
Egyre több lány választja a lovakat: dél-dunántúli körkép
Biztosítási csalással vádolja volt lovásza Sasvári Sándort
Lovak gyógyítása lökéshullám-terápiával
Testnevelésórán lovagolni járnak a szegedi Rogers-gimnázium diákjai...>>>>>
A honi lovasprogram nem torpant meg
A lótörvény hatása: bezárhathatnak kisebb lovardák
Nehéz helyzetbe kerülhetnek, meg is szűnhetnek kisebb lovardák, ha jelenlegi formájában érvényben marad a minisztériumi rendelet. A szabályozás szerint ugyanis legalább öt lovat kell tartaniuk a lovas szolgáltatást végzőknek, szigorú követelmények mellett... Somogyi körkép és vélemények >>>
Csak linkelünk...
A lovak a szabadság szimbólumai
A nullás ló nem is ló, hanem zsiráf?
Az egyik magyar vezér lovának díszei?
Szenzációs régészeti lelet Németországban: az augsburgi csata tárgyi emlékei lehetnek >>>
Hiába a pusztaötös és a rónaság, lassacskán lasszóval kell fogni a turistákat >>>
Elérhetőség
Palotai út 122.
Telefon: 06-30-9396-632